Az órát imádsággal kezdjük.
Szent Lelked ereje növelje hitünket. Ámen.
Egy történet a hitről, a Teremtőről. Vajon létezik-e, vagy csak kitaláltuk?
1. A bűn az isteni törvényt sértő erkölcsi cselekedet.
2. A halálos bűn, erkölcsileg rossz cselekedett (bűn), mellyel az ember tudva
és akarva súlyos dologban nem engedelmeskedik Isten akaratának.
3. Bocsánatos bűn, amikor az ember kisebb jelentőségű isteni parancsot szeg
meg, vagy súlyosabb parancsot szeg meg nem teljes szándékossággal, vagy nem
teljes tudatossággal.
4. Áteredő bűn, eredeti bűn, az első embernek, mint az egész emberiség
képviselőjének bűne, mely mint kegyelem nélkül, bűnös állapot minden emberre
átszáll.
5. Káosz rendezetlen ősállapot meghatározatlan lét. A teremtést, mint isteni
eredetű rendet megelőző állapot.Fenyegeti a kozmoszt ezért leküzdendő.
6. Személes bűn, rossz erkölcsi cselekedet, amikor az ember tudatos és szabad
elhatározással szembeszáll az Istentől adott törvénnyel és renddel.
Eltörli az áteredő bűnt, eltörli a személyes bűnt (utána is tudunk vétkezni),
Isten gyermekévé tesz minket ( a bűn eltörlésével helyre áll az eredeti
állapot), és az Egyház közösségébe kapcsol.
Bűnbánat szentsége, bűnbocsánat szentsége Jézus Krisztus által rendelt
szentség a keresztség után elkövetett bűnök eltörlésére
Pontos elnevezése konkolyperje, szédítővadóc, nem azonos a vetési konkollyal.
A termését lisztté őrölve is bódító, mérgező narkotizáló növény.
Remélem megértettétek miért kellett megvárni, hogy beérjen mind a két növény.
Most ezt fordítsuk az életünkre. A konkolyperjét már tudjuk el kell égetni.
Ugyanígy az életünkből is ki kell válogatni a jelenlevő káros dolgokat, nézzük
meg együtt mik is ezek!
1. Panaszkodás
2. Pletykálkodás
3. Halogatás
4. Szüntelenül csak a munka
5. Felesleges kiadások
6. Azon aggódni, mit gondolnak mások
7. Önbizalomhiány
8. Rágódni a múlton és aggódni a jövő miatt
Bocsánatos és súlyos bűn. Nézzük meg az oldalsó állításokat. Mi igaz és mi
hamis.
Ha egy bűnnel nem ártok másnak az nem bűn. H
Keresztség a legfontosabb szentség, ami eltörli az áteredő bűnt, a személyes
bűnt, amennyiben nem csecsemőkorban lett megkeresztelve, Isten gyermekévé
tesz. Az Egyház közösségébe kapcsol. Megismételhetetlen szentség.
Bűnbocsánat szentsége: A keresztség után elkövetett bűnöket, a kiengesztelődés
szentségében, a bűnbánat által lehet elnyerni.
A kozmosz rendezettség, a megismerhető világegyetem. A káosz, zűrzavar,
rendezetlenség, bizonytalanság, torzulás.
Edith Eva Eger A döntés, az óra anyagához kapcsolódó könyv és az írónővel készült videó a döntésről és annak következményeiről beszél nekünk. Benne van az a mondat, hogy az életünket csak mi tudjuk megváltoztatni, és minden amire szükségünk van a birtokunkban van.
https://www.youtube.com/watch?v=pmb_l9pftK0
A döntés a nehézségek esetenként túl nagy kihívást jelentenek számunkra. Ilyenkor jól jön egy kis segítség. Most nézzünk rá példákat, mikor, milyen segítséget kaphatunk életünk egyes eseményeinek megoldásában.
Egy újabb történet, ami megmutatja hogy az életünkben a döntéseink milyen sokat számítanak.
Pauline Robertson
Rövid az utazás ❤
Egy idős nő felszállt egy buszra és leült. A következő megállóban egy erős, morcos fiatal nő felmászott, és élesen leült az öregasszony mellé, és megütötte a számtalan táskájával.
Amikor látta, hogy az idős asszony csendben maradt, a fiatal nő megkérdezte tőle, hogy miért nem panaszkodott, amikor a táskáival összeütötte.
Az idős nő mosolyogva válaszolt: ′′ Nem kell ilyen jelentéktelen dolgot megbeszélni, mert a melletted lévő utam azért olyan rövid, mert a következő megállóban leszállok."
Ez a válasz megérdemli, hogy aranybetűkkel írják: ′′ Nem kell ilyen jelentéktelen dologról beszélni, mert túl rövid a közös utazásunk."
Mindannyiunknak meg kell értenie, hogy az időnk ebben a világban oly rövid, hogy a küzdelmekkel, haszontalan érvekkel, féltékenységgel, nem megbocsátással, elégedetlenséggel és a folyamatos felfedezés hozzáállásával nevetséges idő-és energiapazarlás.
Valaki összetörte a szíved? Maradj nyugodt.
Az utazás túl rövid.
Valaki elárult, megfélemlített, megcsalt vagy megalázott? Nyugodj meg. Bocsánat. Az utazás túl rövid.
Valaki ok nélkül sértegetett? Maradj nyugodt. Ne törődj vele. Az utazás túl rövid.
Hozzászólt egy szomszéd a csevegéshez, ami nem tetszett? Maradj nyugodt. Ne törődj vele. Bocsáss meg ezért. Az utazás túl rövid.
Bármilyen problémát is okozott nekünk valaki, ne feledd, hogy a közös utunk túl rövid.
Senki sem tudja, hogy mennyi az utazás. Senki sem tudja, mikor érkezik meg a megállójába. A közös kirándulásunk túl rövid.
Nagyra értékeljük a barátokat és a családot. Legyünk tisztelettudók, kedvesek és megbocsátók, hálával és örömmel tölt el minket, miután nagyon rövid volt a közös utazásunk.
Oszd meg a mosolyod... az utazásunk NAGYON rövid.
Rövid az utazás. Amikor egy idős embert megkérdeznek az életéről, szinte mindig elmondják, milyen gyorsan eltelt ez az idő. Mintha csak most kezdték volna, és már ötven, hatvan, hetven vagy még több évesek. Ezért fontos tudni, mi az amire időt, energiát akarunk fordítani, és ami valóban megéri számunkra. Jól át kell gondolni, nem szabad felesleges dolgokkal elfecsérelni az egyébként is rövid időnket.
Megkérdezték az atyát:
-Mi a méreg?
-Bármi, amiből a szükségesnél több van, az méreg. Lehet az hatalom, lustaság, étel, egó, ambíció, hiúság, félelem, harag vagy bármi más.
-Mi a félelem?
-A bizonytalanság el nem fogadása. Ha elfogadjuk a bizonytalanságot, akkor kalanddá válik.
-Mi az irigység?
-Nem fogadjuk el a jót a másikban. Ha elfogadunk jót, akkor inspirációvá válik.
-Mi a harag?
- Nem fogadjuk el azt, ami felett nincs hatalmunk. Ha elfogadjuk, akkor toleranciává válik.
-Mi a gyűlölet?
-Nem elfogadni az embereket ahogy vannak. Ha feltétel nélkül elfogadjuk őket, szeretetté válik.
Hogy kerül ide ez a párbeszéd? Mit is kell tennünk, egy -egy szituációban? Az hogy az egyes helyzeteket hogyan éljük meg, az csak rajtunk múlik. Döntés helyzetbe kerülünk, és ha jól döntünk, akkor egy boldog életünk lesz. Ha rosszul, akkor nem csak a mi életünket tehetjük tönkre, de a környezetünkét is. Tehát ez a párbeszéd is a döntésről szólt.
Az elköteleződés segít abban, hogy olyan személyiséggé váljunk, aki egy stresszhelyzetben, betegségben, problémában is, miután egységben van, tudja mihez tartani magát. Hogy a nehézségekben képesek legyünk célokat kitűzni, reménykedni, hinni és cselekedni.
Miért szükséges a megtérés?
Ádám bűnesete miatt minden ember szelleme halott, és ezért romlott természettel születik, aminek a következménye a bűnös életmód. A bűn gyökere a hitetlenség, az Isten Igéjétől és törvényétől való elfordulás. Isten jósága mellett a Biblia nyilvánvalóvá teszi az emberi gonoszság és romlottság hatalmát is, ami alól az ember képtelen saját erejéből kiszabadulni.
Ez a kilátástalan helyzet Isten természetfölötti beavatkozását tette szükségessé.
Jézus Krisztus halála
Isten az Ő egyszülött Fiát, Jézus Krisztust elküldte a földre, aki kiüresítette magát az isteni formájából, emberré lett azért, hogy kereszthalálával engesztelést szerezzen az emberek minden bűne és vétke miatt.
Jézus Krisztus halálával utat nyitott az ember számára Istenhez!
Mit jelent a megtérés?
A szó a régebbi magyar nyelvben egyszerűen „visszatérést” jelentett. Az újszövetségi görög nyelvben előforduló eredetije a „metanoia”, jelentése a gondolkozásmód megváltoztatása. A Biblia szerint a bűn következménye a halál. Minden ember bűnös Ádám bűnesete miatt, ezért minden ember a kárhozat felé tart. A megtérés egy teljes fordulatot jelent, amikor az ember Isten felé veszi az irányt.
Összefoglalás
A tarisznyánk, amit magunkkal viszünk. Ezt tettük bele.
Az iskola az, ami felkészít az életre. Most egy fontos dolgot kell begyakorolni. Igen, gyakorolni. Képesek legyünk dönteni, bármilyen helyzetben. Vagyis akár stresszes helyzetben is, amikor csak az automaták, a begyakorolt dolgok működnek. Jegyezz fel minden nap egy döntést, és utólag értékeld is. Jól vagy rosszul döntöttél. Ha jól döntöttél az megerősít, ha nem, akkor legközelebb, már egy tapasztalattal gazdagabban fogsz dönteni Ne add fel gyakorlással ezt a képességet is el lehet sajátítani, megéri gyakorolni.
Hitben való megerősödésért
Apró elhatározások, döntések megvalósításával fejlesztem ezt a képességemet. A napot köszönettel, imával kezdem és fejezem be. Tudom kiváltságos helyzetben vagyok, mivel egy olyan országban élek, ahol a gyerekeknek joga, és kötelessége a tanulás. Ugyan ezt még nem biztos, hogy tudod értékelni, de hidd el, mire felnősz, már érteni fogod.
Fogalmak: választás, döntés, elköteleződés, megtérés
Urunk Jézus Krisztus, a mai nap egy olyan anyagot tanultunk, aminek gyakorlására az egész életünkre szükség lesz. Kérünk segíts ennek a képességnek az elsajátítására, és segíts mindig világosan látni, hogy helyesen tudjunk dönteni. Ámen.
㊗ ㊗ ㊗ ㊗ ㊗
Az odaajándékozott élet
"Senkinek sincs nagyobb szeretete, mint aki életét adja barátaiért." Jn
15,12
Ima
Uram, nyisd meg szememet szereteted csodáira. Nyisd meg fülemet testvéreim hívásaira. Ne engedd, hogy szívem elköltözzék ínségük elől. Nyisd meg kezemet, ha rászoruló testvér áll az ajtóm előtt. Világítsd meg szívem vakságát, hogy lássam mi a helyes és erősítsd akaratomat, hogy meg is tegyem- így cselekedeteimen a te világosságod ragyogjon át. A. Pereira
áldozat szó szinonim szavak: zsákmány, préda, martalék
áldozat szó benne van a szóban: örömáldozat, engesztelő áldozat, véráldozat,
áldozat: a feláldozást kísérő szertartás és akit, amit feláldoznak, az akit a baj sújtott, erején felüli vállalás, lemondás
A lecke egy regényrészlettel kezdődik. A címe: Belle és Sebastien Írta Nicolas Vanier
Belle és Sébastien leírása A vadóc Sébastien sokat csatangol egyedül az alpesi hegyvidéken, jól ismeri a hegyi ösvényeket, könnyedén csatolja föl a sítalpat, ha a mostoha időjárás úgy kívánja. A magányos kisfiú mindent tud a hegyről, ám az emberi természetről annál kevesebbet. Egyetlen barátja akad, a szépséges és vad fehér hegyi kutya, Belle. Amikor az állat után hajtóvadászatot indítanak a falusiak, Sébastien megérti, milyen hatalma van a félelemnek. A náci megszállás elől menekülők útvonala is a hegyen át vezet Svájc felé. Sébastiennek, a vesztésre álló német katonáknak és a falu lakóinak el kell dönteniük, a hajtók vagy az üldözöttek oldalán állnak-e. Cécile Aubry regényének izgalmas átdolgozása és a belőle készült film a gyermek és kutya közti örök barátságról szól. A mű Juliette Sales, Fabien Suarez és Nicolas Vanier Belle és Sébastien című filmforgatókönyve, valamint a Belle és Sébastien című tévésorozat alapján készült, amelyet Cécile Aubry írt és rendezett.
A filmet, ami ezt a történetet bemutatja, itt tudjátok megnézni:
https://videa.hu/videok/film-animacio/belle-es-sebastian-francia-2LESRHmwCQ1dOYmS
Mk 10, 28-30
A LEMONDÁS JUTALMA.
28 Ekkor Péter megszólalt: „Nézd, mi mindent elhagytunk, és követtünk téged.”
29 Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, mindenki, aki értem és az evangéliumért elhagyja otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit vagy földjét,
30 százannyit kap, most ezen a világon otthont, testvért, anyát, gyermeket és földet – bár üldözések közepette –, az eljövendő világban pedig örök életet.
31 Sokan lesznek elsőkből utolsók és utolsókból elsők.”
I. Krón 16, 28-29
28 Adjátok meg tehát, népek, az Úrnak, adjátok meg az Úrnak a dicséretet és a hódolatot.
29 Adjátok meg a tiszteletet az Úr nevének, hozzatok és mutassatok be neki áldozatot, imádjátok az Urat szentélyének udvarán.
Szent Maximilian Kolbe áldozópap és vértanú
„Senkinek sincs nagyobb szeretete, mint aki életét adja barátaiért.” Kolbe atya is ezt tette: az egész életét átható Isten iránti szeretetből adta életét társa helyett. Rá emlékezünk liturgikus emléknapján, augusztus 14-én.
Kolbe atya 1894. január 8-án született a lengyelországi Zduńska Wolában szegény vallásos szülők gyermekeként. A keresztségben a Rajmund nevet kapta.
A család szűkös anyagi helyzete miatt csak a legidősebb fiú járhatott iskolába, ezért Rajmund megkísérelte, hogy otthon mindent megtanuljon, amit testvére, Ferenc hazahozott az iskolából. Egyszer édesanyja gyógyszerért küldte, s a patikus ámulva tapasztalta, milyen biztonsággal igazodik el a latin szavak között. Hosszasan elbeszélgetett vele, és fölismerte tehetségét. Felajánlotta, hogy latinórákat ad neki hetente. A fiú majd kiugrott a bőréből örömében. Csakhamar túlszárnyalta testvérét a tudásban.
Tizenhárom éves korában lépett be a minoriták kolostorába, tanulmányait Lvivben (Lemberg, Lwów), majd 1911-től Rómában folytatta. Teológiai és filozófiai doktorátust szerzett. Kitűnt áldozatosságával, felebaráti szeretetével és a Szűzanya iránti tiszteletével. 1918. április 28-án szentelték pappá.
Egyik társa a szemináriumból így nyilatkozott róla: „Rajmund volt valamennyiünk között a legtehetségesebb. Ha nem lép be a kolostorba, nagy hadvezér vagy zseniális feltaláló lehetett volna.”
Már növendék korában egy missziós folyóiratról álmodott. Amint krakkói tanár lett, kérvényt nyújtott be feletteseihez, hogy újságot adhasson ki. Az engedélyt megkapta azzal a feltétellel, hogy a forrásokat magának kell előteremtenie. Ajtóról ajtóra járva kéregetett, és egy év múlva, 1927-ben a nyomda üzemelt.
A kolostorban azonban rossz szemmel nézték tevékenységét, és munkatársaival együtt áthelyezték a félig romos grodnói kolostorba. Így indokolták a döntést: „Nem felel meg alapítónk szándékának, hogy újságot szerkesszünk és terjesszünk. A mi dolgunk az imádság és a gyóntatás. Feladatunk a lelkipásztorkodás, a misszió és a prédikálás.” Kolbe atya így válaszolt: „Éppen ezért kell nekem így dolgoznom, hiszen a 20., és nem a 13. században élünk.”
1930-ban Japánba küldték misszionáriusnak. Megromlott egészsége miatt 1936-ban visszatért hazájába. 1940-ben a németek kiürítették Niepokalanówot (a „Szeplőtelen” városát), ahol elöljáróként szolgált, Kolbe atyát az auschwitzi haláltáborba vitték. Itt önként jelentkezett egy halálra ítélt családapa helyett az éhségbunkerbe. Imáival és áldásával kísérte társait, akik közül ő maradt életben legtovább. 1941. augusztus 14-én, Nagyboldogasszony vigíliáján injekcióval megölték.
Harminc évvel később, 1971. október 17-én Boldog VI. Pál pápa boldoggá, Szent II. János Pál pápa pedig 1982. október 10-én szentté avatta.
Egyik fogolytársa mondta el: „A páter haláláról az egész táborban beszéltek. Ő nem csak egy embert mentett meg az életnek: tettével sokakban fölébresztette a bátorságot ahhoz, hogy túléljék a tábort. Fel tudta ébreszteni bennünk az emberi jóságba vetett hitet.”
Istenünk, te Szent Maximilian Kolbe áldozópapot és vértanút betöltötted a Szeplőtelen Szűz iránti odaadással, a lelkekért való buzgósággal és az emberek iránti szeretettel. Közbenjárására add, hogy a te dicsőségedre embertársainkat buzgó lélekkel szolgáljuk, és így életünkben, halálunkban szent Fiadhoz hasonlítsunk. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.
Az imákat a könyv végén a 145-147. oldalon olvashatod.
115. oldal feladatának megoldása
Asszony, íme a te fiad. Jn 19, 26 Jézus mondta Máriának
Vessünk rá sorsot, hogy kié legyen, Jn 19, 24 A katonák egymásnak
Másokat megmentett, de magát nem tudja megmenteni. Ha Izrael királya, szálljon le a keresztről, s akkor hiszünk neki. Mt 27, 42 A főtanács tagjai és a bal lator mondta Jézusnak
Te, aki lerombolod a templomot és három nap múlva felépíted, mentsd meg magad! Mt 27,40 Az arra járók Jézusnak
Én Istenem, Én Istenem miért hagytál el engem? Mt 15, 34 Jézus a Mennyei Atyának
Atyám a Te kezedbe teszem lelkemet! Mt 15, 34 Jézus a Mennyei Atyának
Beteljesedett Jn 19, 30 Jézus a Mennyei Atyának és az embereknek
Nem féled az istent? Hiszen te is ugyanazt az ítéletet szenveded? Lk 23, 40 A jobb lator a bal latornak
Bizony, bizony mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban. Lk 23, 43 Jézus a jobb latornak
Szomjazom!Jn 19, 28 Jézus az ott levőknek
Bizony ez az ember az Isten Fia volt Mk 15, 39 A százados aki ott állt, a jelenlevőknek
Atyám bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek Lk 23, 34 Jézus a Mennyei Atyának
Fogalmak, amiket most ismertél meg: lemondás, áldozat, áldozathozatal
Összefoglalás
Jézus meghalt értünk a keresztfán, az ő önfeláldozása tudatos volt, és hosszú időn keresztül készült rá. Még az utolsó pillanatban is meggondolhatta volna magát, de nem tette. Az emberek is képesek valami hasonló önfeláldozásra. Ám nem csak az ember, de néhány állat is tud hasonló tettet végrehajtani, ahogy az óra eleji történetben olvastuk, amikor Belle a hegyi kutya védi meg gazdája életét, a saját testével, a rázúduló hatalmas hóförgeteg elől. Kolbe atya, egy családfő életét mentette meg hősies bátorságával. Annyira meglepő volt bátor kiállása, hogy a katonák először el se akarták hinni, hogy mindezt komolyan gondolja. Ő volt az utolsó, aki a megtorlás halálos áldozatává vált, a kijelölt foglyok közül. A bátorsága azonban, ahogy a történetből is kiderül nem csak egy család, egy ember életét mentette meg, hanem erőt adott a táborlakóknak a küzdelemre, még reménytelen helyzetükben is.
A tarisznyánk, amit magunkkal viszünk. Ezt tettük bele.
Mit tegyünk a tarisznyánkba? Nos a legtöbb embernek ilyen hősies döntéssel nem kell szembenéznie, de mégis mit tehetünk akkor mi. Az első fontos lépés, hogy a saját életünkre vigyázunk, és egészségesen élünk. Ha ezt sikerült megvalósítani, akkor biztatunk mindenkit a környezetünkben, hogy tegyen hasonló képen. Már ezzel több életet meg tudtunk menteni. legyünk példa mutatóak, éljünk úgy, hogy azzal az utánunk jövő generációknak is helyes mintát, életvezetést mutatunk. Ez a mi feladatunk, és aki belefog, rájön nem is olyan egyszerű.
Hitben való megerősödésért
A mai napon odafigyelek magamra, mit eszem, mozgok-e eleget, és kialszom magam. Az este kilenckor lefekszem aludni, mert a fejlődésben lévő szervezetem csak úgy tud jól működni. A mikor ezt megteszem, nem csak magamon, de a jó példámmal környezetem életén is javítok, helyes mintát adva nekik.
Édes Jézus adj erőt, és kitartást ahhoz, hogy amit elhatároztam végre is tudjam hajtani. Mutasd nekem a helyes utat, Szentlélek kérlek, adj erőt és bátorságot, hogy végig tudjam járni. Ámen.
㊗ ㊗ ㊗ ㊗ ㊗
A visszakapható élet
"Jézus mondja , Én vagyok a feltámadás és az élet." Jn 11, 25
Reményik Sándor
Kegyelem
Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, eget ostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.
Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.
Ez a magától: ez a Kegyelem.
Pöttömke a mai történetünk hőse, pontosabban pöttömkék, egy fiú és egy kislány. Egy osztályba jártak, és amikor már kiismerték magukat az osztályban és az iskolában előjött a rosszcsont énjük. Szélsebesen száguldoztak a folyosón, bevágták az összes ajtót, és felborítottak mindent ami az útjukba került. Addig addig rohangáltak, míg az egyik gyerek elesett és eltörte a lábát, ám ez még nem minden. A tanító néni be akarta vinni egy terembe, míg kijönnek érte a mentők, hogy bevigyék a legközelebbi kórházba. De a száguldók fellökték és úgy beütötte a fejét, hogy még vérzett is. A takarító néni vödre is kiborult, ezen a gondnok bácsi esett el, neki a keze törött el csúnyán. Na akkor kerültek az igazgató elé, aki a szülőket is behívatta a gyerekek miatt.
Ahogy ilyenkor lenni szokott, mindenki meghallgatta a másikat, majd ment a dolgára, és igazából nem történt semmi. Ám másnap, amikor a gyerekek megérkeztek az iskolába, különleges figyelmet kaptak. Minden órán a többiekkel voltak, ám a szünetben le kellett ülni az igazgatóval szemben a szobájában, és a következő órát tartó tanárral mehettek vissza az osztályba,így akadályozva meg az újabb csínytevésüket.
Az iskola nagy ünnepségre készült. Igazgatottan osztották ki egymásnak a feladatokat. A gyerekek, a tanárok, sőt még néhány szülő is szorgosan készült a nagy eseményre. Az egyik tanárnak feltűnt, milyen tehetséges színészek a Pöttömkék, nemcsak átéléssel mondják el a szövegeiket, de közben minden féle akrobatikus mutatványt is be tudnak mutatni. A próbák alatt is elbűvölték osztálytársaikat. Egyik alkalommal néhány gyerekkel tovább bent maradtak az iskolában. Segítettek a próba után rendet rakni. Mikor kész voltak, némi szendvicset és édességet találtak az egyik sarokban. Nekik tették oda. Ahogy ott beszélgettek, megkérdezte valaki tőlük, miért rohangáltak a folyosón, hisz annyira rendes gyerekek. Már majdnem felugrottak, hogy régi énjüket megmutassák, amikor az egyik sarokból egy vékony hangra lettek figyelmesek.
-Nekem nem kell bizonyítani, milyenek vagytok, akkor is szeretünk benneteket.
A két testvér csak ennyit mondott, -Hogy? Mi?-aztán csönd. Hosszú csönd.
- Én új vagyok itt nem ismerek senkit-folytatta a vékony hang. Segítenétek nekem beilleszkedni, nekem nem megy egyedül.
Na erre még nagyobb csönd lett. Még legalább egy órát együtt voltak a gyerekek. Nem tudni miről beszéltek, de másnap együtt mentek be az igazgató szobájába. Most már jók leszünk, van valaki akinek szüksége van a mi segítségünkre. Tessék megengedni, hogy segítsünk neki- mondták Pöttömék. Onnantól kezdve, ők voltak az iskola legjobb diákjai, és betartották ígéretüket.
Ebben a történetben két, három, illetve az egész iskola visszakapta saját élhető életét. Vajon mi történt a gyerekekkel azon a délutánon? Megismerkedtek egy tanulóval, aki onnantól kezdve, nemcsak egy diák volt az ott tanuló diákok közül, hanem a barátjuk, aki számított rájuk. Nem egy idegen, hanem egy baráttá váló tanuló. Még sok minden történt mire az igazi barátság kialakult, de a kezdeti nehéz lépéseken már túl vannak.
Az élővilágban is megfigyelhető a visszakapható élet. Biztos már ti is láttatok, olyan sivatagos területet, ahol ritkán esik az eső. Mikor azonban megérkezik a várva várt csapadék, szinte robbanásszerűen tér magához a természet. Olyan gazdag nővényi társulás alakul ki, ami egy-egy esőerdő résznél is gazdagabb. A növények magjai, az állatok utódai, mind magukhoz térnek az életet adó víz hatására.
Jézus, amikor értünk adta életét, mint a sivatagos tájon az elszáradt növények, amiknek magjai az eső beálltával feléledtek. Jézus is feltámadt, felment a Mennybe és most ott ül az Atya mellett. A Szentlélek erejével megsegítve a földi halandó embert, figyelik minden léptünket. Óvják is, ha kérjük a segítséget, és el is fogadjuk azt.
Jézus mielőtt feltámadt volna, néhány embert visszahozott a halából. Ilyen volt Lázár, akit már eltemettek, mire Jézus odaért hozzá. Nézzük meg mit ír erről a Biblia:
János evangéliuma 11
LÁZÁR FELTÁMASZTÁSA.
1 Betániában, Máriának és nővérének, Mártának a falujában volt egy beteg, Lázár.
2 Ez a Mária kente meg az Urat olajjal és törölte meg a lábát a hajával. Az ő testvére, Lázár volt a beteg.
3 A nővérek megüzenték neki: „Uram, akit szeretsz, beteg.”
4 Ennek hallatára Jézus azt mondta: „Ez a betegség nem okozza halálát, hanem Isten dicsőségére lesz, hogy megdicsőüljön általa az Isten Fia.”
5 Jézus szerette Mártát, a nővérét (Máriát) és Lázárt.
6 Amikor meghallotta, hogy beteg, két napig még ott maradt, ahol volt,
7 s akkor szólt a tanítványoknak: „Menjünk vissza Júdeába!”
8 „Mester – felelték a tanítványok –, most akartak ott megkövezni a zsidók és újra odamész?”
9 Jézus így válaszolt: „Nem tizenkét órája van a napnak? Aki nappal jár, nem botlik meg, mert látja a világ világosságát.
10 Aki azonban éjszaka jár, megbotlik, mert nincs világossága.”
11 Aztán így folytatta: „Barátunk, Lázár elaludt, de elmegyek és fölébresztem.”
12 „Uram, ha alszik, akkor meggyógyul” – felelték a tanítványok.
13 Jézus Lázár haláláról beszélt, de ők azt hitték, hogy alvásáról beszélt.
14 Ezért Jézus világosan megmondta nekik: „Lázár meghalt.
15 Miattatok örülök, hogy nem voltam ott, hogy higgyetek. De most menjünk el hozzá!”
16 Tamás, akit melléknevén Didimusznak hívtak, így szólt a többi tanítványhoz: „Menjünk mi is, haljunk meg vele együtt!”
17 Amikor Jézus megérkezett, Lázár már négy napja a sírban volt.
18 Betánia Jeruzsálem közelében feküdt, mintegy tizenöt stádiumnyira.
19 Ezért a zsidók közül sokan elmentek Mártához és Máriához, hogy testvérük miatt vigasztalják őket.
20 Amikor Márta meghallotta, hogy Jézus közeledik, eléje sietett, Mária pedig otthon maradt.
21 „Uram – szólította meg Márta Jézust –, ha itt lettél volna, nem halt volna meg testvérem.
22 De most is tudom, hogy bármit kérsz az Istentől, megadja neked.”
23 Jézus megnyugtatta: „Feltámad testvéred.”
24 „Tudom, hogy feltámad – mondta Márta – majd a feltámadáskor, az utolsó napon.”
25 Jézus így folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog.
26 Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre. Hiszed ezt?”
27 „Igen, Uram – felelte –, hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön.”
28 E szavakkal elment és hívta nővérét, Máriát. Halkan szólt neki: „Itt a Mester és hívat.”
29 Ennek hallatára (Mária) gyorsan fölkelt és odasietett hozzá.
30 Mert Jézus még nem ért le a faluba, hanem ott volt, ahol Márta találkozott vele.
31 Amikor a zsidók, akik ott maradtak vele a házban és vigasztalták, látták, hogy Mária gyorsan feláll és elsiet, utánamentek. Azt gondolták, hogy a sírhoz megy sírni.
32 Amikor Mária odaért, ahol Jézus volt, és meglátta, e szavakkal borult a lába elé: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg testvérem.”
33 Amikor látta, hogy sírnak, Jézus lelke mélyéig megrendült.
34 „Hova tettétek?” – kérdezte megindultan. „Gyere, Uram – felelték –, és nézd meg!”
35 Jézus könnyekre fakadt.
36 Erre a zsidók megjegyezték: „Nézzétek, mennyire szerette!”
37 Némelyek azonban így vélekedtek: „Ha a vaknak vissza tudta adni a szeme világát, azt nem tudta volna megakadályozni, hogy ne haljon meg?”
38 Jézus szíve mélyéig megrendült, s odament a sírhoz, amely egy kővel eltorlaszolt barlang volt.
39 „Hengerítsétek el a követ!” – szólt Jézus. De Márta, az elhunyt nővére tiltakozott: „Uram, már szaga van, hiszen negyednapos.”
40 Jézus így felelt: „Nemde azt mondtam: ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét?”
41 Erre elhengerítették a követ, Jézus pedig az égre emelte tekintetét és így imádkozott: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál.
42 Tudom, hogy mindig meghallgatsz. Csak a köröttem álló nép miatt mondtam, hogy higgyék: te küldtél engem.”
43 E szavak után hangosan beszólt: „Lázár, jöjj ki!”
44 S a halott kijött. Lába és keze be volt pólyázva, az arcát meg kendő födte. Jézus szólt nekik: „Oldjátok fel, hogy tudjon járni.”
45 A zsidók közül, akik fölkeresték Máriát, sokan látták, amit Jézus végbevitt, és hittek benne.
Fogalmak: halál, feltámadás, élet, önfeláldozás
Összefoglalás
A visszakapható élet, a lecke címe. Ezt szó szerint, Jézus és Lázár esetében. Átvitt értelemben a Pöttömék történetében, és az élővilág tavaszi vagy csapadékosabb időszakában figyelhető meg. A folyamattal, mintha a teremtő sulykolná belénk:- Látod a természetet, újjászületik minden évben: Ez veled is megtörténhet, ha hiszel. Érted az üzenetet? Hallod a hangokat? Értesz mindent? Ez mind érted van.
A tarisznyánk, amit magunkkal viszünk. Ezt tettük bele.
Az első történetben olyan dolog történt, amit nehéz észrevenni, de mégis fontos. A két gyerek nem érezte magát jól az iskolában. Megismerték az iskolát, de nem érezték, hogy részei az iskolának. Ez az érzelmi plusz, amit attól a vékony hangtól, és a hozzátartozó gyerektől megkaptak. A többi már ment magától.
Hitben való megerősödésért
Arra kell törekedni, hogy saját magunkon tudjuk véghezvinni azt a változást, amit az óra elején megbeszélt történetben hallottunk. Mindenki próbálja saját magára lefordítani a történet üzenetét és aszerint tervezni és változni. Ahhoz hogy ne tévedjünk el ezen az úton, kérjük a Szentlélek, és Szűz Mária segítségét. A változáshoz sok erőt, segítsen a Szentlélek, és kitartást kívánok.
Egy film a végére, hogy a változás nem lehetetlen. Jó szórakozást hozzá.
Az élet leckéje:
https://videa.hu/videok/film-animacio/az-elet-leckeje-romantikus-2015-H3yY68bKxlJaR4JO
㊗ ㊗ ㊗ ㊗ ㊗
A közösség értéke
"Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek." Mk 16, 15
Paudits Zoltán:
Ahol Isten van...
Ahol Isten van,
nincs gyűlölet,
Ahol Isten van,
ott a szeretet.
Ahol Isten van,
nincs harag,
Ahol Isten van,
lelkem szabad.
Ahol Isten van,
ott van a fény,
Ahol Isten van,
örök a remény.
A közösségről egy kis ízelítő. Milyen a jó közösség? Hogy lehetsz tagja egy ilyen közösségnek?
A kisfilm elérhetősége:
https://www.youtube.com/watch?v=eUxSyp7SNAc
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.