szeretetlang.blog.hu oldalról másolom ide, hogy ne kelljen keresgélni, ha szükségem van rá.
Bevezetés
Ámde, erőt vett rajtam egy benső indíttatás, mely nem csak "kutatási izgalmat" keltett bennem, de átható örömöt is, mert Őérette tettem! A Szűzanyáért és magunkért, mert amiként
Montforti Grignon Szent Lajos írta: „Szűz Máriának az utolsó időkben mindinkább előtérbe kell lépnie irgalmassággal, erővel és kegyelemmel: irgalmassággal, hogy a szegény bűnösöket és eltévelyedetteket a Katolikus Anyaszentegyházba vezesse és szeretettel visszafogadja. Erővel és hatalommal lép fel Isten ellenségei ‒ a megátalkodott bálványimádókkal, a szakadárokkal, a mohamedánokkal, a zsidókkal és az istentelenekkel szemben ‒, akik félelmetes módon látnak majd hozzá, hogy mindazokat, akik ellenük vannak, rábeszéléssel vagy fenyegetésekkel félrevezessék és elbuktassák. Utoljára pedig kegyelemmel kell közelednie, hogy Jézus Krisztus vitéz harcosait és hű szolgáit, akik érte küzdenek bátorítsa és támogassa. (...) Különösen az utolsó időkben, mert az ördög, mivel jól tudja, hogy kevesebb ideje van a lelkek megrontására mint valaha, napról-napra megkétszerezi erőlködését és támadásait. Rövid időn belül borzalmas üldözéseket fog előidézni, Szűz Mária hű szolgáinak és igazi gyermekeinek pedig, akiket nehezebben győz le mint másokat, irtózatos kísértéseket okoz”. (Tökéletes Mária-tisztelet 50/f-g)Elnézést kell kérnem az ezt követő hosszas történelmi felvezetésért, de úgy éreztem ‒ ha foghíjasan is ‒, de valami „alapot” kell adnom annak a rendkívüli helynek, melyet az Evangélium is sejtet, és „Mária Efezusi Házáról” máig tartó hittörténelmi viták folynak. Márpedig ha pápák és magas egyházi tisztségviselők méltónak találták meglátogatni, akkor okkal keltheti fel mindannyiunkban az érdeklődést!
Olvassák tehát, kíváncsian és megértő szeretettel!
(A képen XVI. Benedek pápa lép be a Ház Szentélyébe, a Szűzanya hajdani hálószobája felől! Bővebbet majd a 15. részben!)
Felhasznált irodalom:
1) Deutsch, Bernard F., Our Lady of Ephesus, Milwaukee: the Brice Publishing Company - 1965 2) http://www.miri.hu/index.php?ow_page_number=236
3) Klf. Wikipedia felület.
4)https://hu.wikipedia.org/wiki/Anat%C3%B3lia_t%C3%B6rt%C3%A9nelme#Anat.C3.B3liai_kereszt.C3.A9nys.C3.A9g_a_r.C3.B3mai_id.C5.91kben
5) R.P. Elie Remy Thierry: Das Mysteriuk des Hauses der Heiligen Jungfrau in Ephesos. ‒ IZMIR 1989.
6) Leo Maria Schölzhorn: Szűz Mária Efezusban. ‒ OMC Bécs-Pozsony-Budapest 1990.
7) Jungfrau Maria ‒ HITIT COLOR, Selcuk 2000.
8) Montforti Grignon Szent Lajos: Tökéletes Mária-tisztelet
9) Mary’s House in Ephesus, Turkey: Interfaith Pilgrimage in the Age of Mass Tourism - Amelia Gallagher Ph.D. https://via.library.depaul.edu/cgi/viewcontent.cgi?article=1463&context=vhj
Efezus, az ókori város vázlatos története
Az Anatóliában elterülő Epheszosz városa (latinul: Ephesus, hettita nyelven Apa-šaš, görögösen Apasza), régi magyar neve: Efezus vagy Efézsa), Törökországban helyezkedik el, régi török neve Küçük Menderes volt. Ma Efes néven, a Selçuk közigazgatási körzet központja.
A régészeti kutatások alapján Efezus a Kr.e. 7. évezredben már lakott, forgalmas kikötőváros volt és már akkor kereskedelmi központként virágzott, amikor Rómának még híre-hamva sem volt!
Amit Efezus régmúltjáról a történészek tudnak, az mind hettita forrásból származik.
A görögök említik később, hogy Anatóliát a birodalomalkotó szkíta népek lakták és nyomaik máig is láthatóak (ld. az alábbi képet!). Nos, a „szkíták” elnevezés a lovas népek gyűjtőfogalma (hettiták, hunok, magyarok). Márpedig az tény, hogy a hunokat és magyarokat szkítáknak tartotta a világtörténelem. Ezt igazolja több ókori neves személyiség kijelentése, így többek közt a következők.
Chronicon Pascale VII. században: „a szkítaizmus a Vízözön utáni, s a hellenizmus előtti”.
Trogus Pompeius: „A szkíták a világ legősibb nemzete, régiségben még az egyiptomiakat is felülmúlják.”
Coccius Sabechius így vélekedett: „Senki előtt sem lehet kétséges, hogy a hunok vagy magyarok szkíták voltak”.
Bonfini is ezt írta: „Az összes történetírók megörökítik azt, hogy a magyarok a hunoktól eredtek..., akik a szkítáktól származtak.
II. Szilveszter pápa III. Ottó német császárt dicsőítő iratában Szent Istvánt „a szkíthák hatalmas királyának” nevezi.
II. Pius pápa, 1500 körül (Cosmographia): „Azt tartják, hogy a Duna partját lakó hungarok is a szkíták neméből valók.”
Márpedig ezek a népek léteztek - egyenként és összesen is! Nem nomádok voltak, mert birodalomalkotó (államalkotó) kultúrával bírtak!
Hettita Nyugat-anatóliai Arzava királyságot először I. Labarnasz (vagy Tabarnás Kr.e. 1650-1590) neve alatt említik. Őt tartják a tulajdonképpeni Hettita Birodalom alapítójának, melynek fővárosa a már említett Apasas volt.
A Hettita Birodalom széthullását követően a Kr.e. 11. században az athéni Kodrosz király fia, Androklosz vezetésével attikai iónok foglalták el. Ő később a környék ión városait szövetségben egyesítette, és így jött létre a 12 városból álló dodekapolisz: Epheszosz, Erüthrai, Klazomenai, Kolophón, Lebedosz, Milétosz, Müusz, Phókaia, Priéné, Szamosz, Teósz és Khiosz.
Epheszosz tipikus ión várossá vált. Templomot emeltek Athéné, Apolló 
és az anyaistennő
Artemisz tiszteletére, Akropoliszt és stadiont építettek. Efeszosz volt az ókor egyik legszentebb helye. Itt emelkedett az Artemisz istennő szentélye, mely az ókor hét csodájának egyike. Artemisz vagy Diana istennő a fajfenntartás ösztönének, a termékenységnek az istennője volt. A szobor eléggé visszataszító számunkra: női alak, néhány tucat mellel. Feje és törzse körül mindenféle állat, majd a nap és a hold. Látszik a szobron Kelet és a görög világ keveredése.
Kr.e. 650 körül egy indo-európai eredetű lovas-nomád nép, a kimmerek szinte földig rombolták, akkor pusztult el az Artemisz templom is.
Kr.e. 560 körül a várost a Lüd király, a gazdagságáról híres Krőzus (Kroiszosz) foglalta el. Ő nem csak nem pusztított, de újjáépíttette az Artemisz templomot is Kr.e. 550 körül, amely az ókori világ Hét Csodája közül az egyik lett.
Hosszas háborúságok után Kr.e. 478-ban Epheszosz a többi ión várossal együtt belépett a Déloszi Szövetségbe. Később perzsa fennhatóság alá került.
Kr.e. 356. július 21-én éjszaka Herostratus (lent) ‒ egy elmeháborodott ember, hogy nevét bevésse a történelembe ‒ felgyújtotta az Artemisz templomot. A tettest kivégezték, de az újjáépítés a háborús időkben lassan haladt.
Kr.e. 334-ben Nagy Sándor legyőzte a perzsákat és így egész Kisázsia az uralma alá került. Epheszoszban is felszabadítóként üdvözölték. Az uralkodó felajánlotta, hogy kifizeti a még csak félig újjáépített Artemisz templom befejezéséhez szükséges összeget, ha nevét felvésik a templom homlokzatára, ám ezt a büszke efezusiak visszautasították.
A várost Nagy Sándor halála (Kr.e. 323) után az ekkorra már feltöltődött kikötőt malária-veszélyes mocsarak vették körül s így a lakosság, szárazabb területen új várost épített, de a neve megmaradt. Epheszosz az egész régió egyik leggazdagabb kereskedelmi központja lett.
Epheszosz a Szeleukida Birodalom fővárosa is volt, sőt rövid ideig ‒ Kr.e. 263 és Kr.e. 197 között Egyiptom is uralta III. Ptolemaiosz fáraó alatt –, majd Kr.e. 190-ben Epheszosz római uralom alá került és Pergamonból kormányozták. Ettől kezdve, újabb és újabb hatalmi vetélkedések pusztították.
A sanyarú évtizedek után Kr.e 27-ben Augustus császár Epheszoszt "Asia provincia" fővárosává tette. Kr.u. 17-ben súlyos földrengés pusztította el a várost, és Augustus építette újjá, Tiberius pedig további segélyekkel támogatta, ami gazdasági fejlődést hozott magával. Szent Pál Efezusba érkezve újra egy gazdag és fényűző várost ismerhetett meg. A Római Birodalom második legnagyobb városaként a lakossága meghaladta az 500 ezer főt. Számos fürdőt, középületet építettek, vízvezetékrendszere is a legmodernebb volt az ókori világban. Emellett Kis-Ázsia fontos kereskedelmi és pénzügyi központja is volt. A legjelentősebb fennmaradt épületek ebből a korból valók.
A város a kereszténység történetének is kiemelkedő helyszíne, hiszen még a Jelenések könyvében is említést nyert (Jel 2,1-11). Szent Pál 2. és 3. missziós útján hirdette itt az evangéliumot. A második alkalommal, több mint két évi apostoli munka után, Demeter ezüstműves lázadása késztette arra, hogy elhagyja a várost (vö. ApCsel 18,19-21; 19,1-20,1).Természetesen Epheszosz is megsínylette Róma gyengülését, mígnem többek között gótok lerombolták 263-ban. Ennek ellenére 395-re, amikor a Bizánci birodalom része lett, Konstantinápoly után a második legfontosabb városává vált és a bizánci császárok, komoly fejlesztéseket hajtottak végre.
Arcadius császár idejében újjáépítették a színház és a kikötő közötti Arcadiana utat. Justinianus császár idejében, a 6. században János evangélista sírja fölé bazilikát emeltek.Ettől az időtől kezdve a környezetében meg-megújuló hatalmi villongások miatt, lakosai kezdték elhagyni. Ezt szinte teljessé tette a 614-es földrengés, majd az anatóliai térség középső és keleti vidékén zajló török-muszlim háborúskodás. A 11. században muszlim arabok telepedtek meg Délkelet-Anatóliában. Végül 1071-ben a Szeldzsuk törökök elfoglalták egész Anatóliát és létrehoztak egy államot Ikóniumi Szultánság néven, melyből Bizánc egy időre visszafoglalta ugyan az ókori Efezust és környékét, de 1304-től ismét szeldzsuk befolyás alá került. Nem csoda, ha a dicső Efezus elhagyatott romvárossá vált, különösen, hogy 1390-től évtizednyi mongol dúlást követően, végleg az Oszmán Birodalom része lett. Csak a 20. században indult régészeti feltárás, és végtére is a turizmus keltette életre, nem utolsó sorban a 19. századi – a kereszténység szempontjából – fontos felfedezés, Szűz Mária és Szent János háza okán. Sorozatom ez utóbbi történetével és kutatási eredményeivel foglalkozik!
A kereszténység előtt és után
Kr.e. 334-ben Nagy Sándor legyőzte a perzsákat és így egész Kisázsia az uralma alá került. Epheszoszban is felszabadítóként üdvözölték. Az uralkodó felajánlotta, hogy kifizeti a még csak félig újjáépített Artemisz templom befejezéséhez szükséges összeget, ha nevét felvésik a templom homlokzatára, ám ezt a büszke efezusiak visszautasították.
A várost Nagy Sándor halála (Kr.e. 323) után az ekkorra már feltöltődött kikötőt malária-veszélyes mocsarak vették körül s így a lakosság, szárazabb területen új várost épített, de a neve megmaradt. Epheszosz az egész régió egyik leggazdagabb kereskedelmi központja lett.
Epheszosz a Szeleukida Birodalom fővárosa is volt, sőt rövid ideig ‒ Kr.e. 263 és Kr.e. 197 között Egyiptom is uralta III. Ptolemaiosz fáraó alatt –, majd Kr.e. 190-ben Epheszosz római uralom alá került és Pergamonból kormányozták. Ettől kezdve, újabb és újabb hatalmi vetélkedések pusztították.
A sanyarú évtizedek után Kr.e 27-ben Augustus császár Epheszoszt "Asia provincia" fővárosává tette. Kr.u. 17-ben súlyos földrengés pusztította el a várost, és Augustus építette újjá, Tiberius pedig további segélyekkel támogatta, ami gazdasági fejlődést hozott magával. Szent Pál Efezusba érkezve újra egy gazdag és fényűző várost ismerhetett meg. A Római Birodalom második legnagyobb városaként a lakossága meghaladta az 500 ezer főt. Számos fürdőt, középületet építettek, vízvezetékrendszere is a legmodernebb volt az ókori világban. Emellett Kis-Ázsia fontos kereskedelmi és pénzügyi központja is volt. A legjelentősebb fennmaradt épületek ebből a korból valók.
A város a kereszténység történetének is kiemelkedő helyszíne, hiszen még a Jelenések könyvében is említést nyert (Jel 2,1-11). Szent Pál 2. és 3. missziós útján hirdette itt az evangéliumot. A második alkalommal, több mint két évi apostoli munka után, Demeter ezüstműves lázadása késztette arra, hogy elhagyja a várost (vö. ApCsel 18,19-21; 19,1-20,1).
Természetesen Epheszosz is megsínylette Róma gyengülését, mígnem többek között gótok lerombolták 263-ban. Ennek ellenére 395-re, amikor a Bizánci birodalom része lett, Konstantinápoly után a második legfontosabb városává vált és a bizánci császárok, komoly fejlesztéseket hajtottak végre. Arcadius császár idejében újjáépítették a színház és a kikötő közötti Arcadiana utat. Justinianus császár idejében, a 6. században János evangélista sírja fölé bazilikát emeltek.
Ettől az időtől kezdve a környezetében meg-megújuló hatalmi villongások miatt, lakosai kezdték elhagyni. Ezt szinte teljessé tette a 614-es földrengés, majd az anatóliai térség középső és keleti vidékén zajló török-muszlim háborúskodás. A 11. században muszlim arabok telepedtek meg Délkelet-Anatóliában. Végül 1071-ben a Szeldzsuk törökök elfoglalták egész Anatóliát és létrehoztak egy államot Ikóniumi Szultánság néven, melyből Bizánc egy időre visszafoglalta ugyan az ókori Efezust és környékét, de 1304-től ismét szeldzsuk befolyás alá került. Nem csoda, ha a dicső Efezus elhagyatott romvárossá vált, különösen, hogy 1390-től évtizednyi mongol dúlást követően, végleg az Oszmán Birodalom része lett. Csak a 20. században indult régészeti feltárás, és végtére is a turizmus keltette életre, nem utolsó sorban a 19. századi – a kereszténység szempontjából – fontos felfedezés, Szűz Mária és Szent János háza okán. Sorozatom ez utóbbi történetével és kutatási eredményeivel foglalkozik!
(Mária Házának felfedezésekor készült első kép!)
Efezus hírneve
A fentiekben felvázolt, történelmi és kereskedelmi jelentőségén túl Efezusban volt az ókor egyik csodája, az Artemisz Templom, mely Artemisznek, a termékenység istennőjének állított emléket.
A keresztény Efezus más okok miatt vált híressé. Az Apostolok cselekedete szerint egy virágzó evangelizáló közösség alakult meg itt, akik az ázsiai provincia lakosságát ismertették meg Krisztus tanaival.
A keresztény időkben „Hagios Theologos” névvel is illették - Szent János evangélista emlékére. (Üres sírja a neki szentelt bazilikában található, bár maradványainak hollétét mindmáig homály fedi!) A kereszténység anatóliai virágzására már az 1. századból vannak emlékek. A Jelenések könyve is említést tesz hét Kis-Ázsiai gyülekezetről, ezek név szerint: Epheszosz, Magnézia, Thiatíra, Szmirna, Philadélphia, Pergamon és Laodícea.
Ezt igazolandó az ifjabb Plinius leírja „Epistulae” című művében, hogy a bithüniai kormányzó Traianus római császárnak 112-ben írt levelében megemlíti, hogy különféle népek csatlakoznak a kereszténységhez, és egyre inkább kiürülnek a római templomok.
Több Újtestamentumi írás Efezushoz kötődik, így Szent Pál első Korintusi- és a Filippiekhez írt levele, de feltételezések szerint a Galata levél is. A hagyomány szerint Szent János evangéliuma és levele is Efezusban íródott. A Jelenések könyvében szereplő 7 egyház központja is Efezus volt.
Boldog Emmerich Katalin leírása szerint az Apostolok többsége is megfordult itt, legalábbis Szűz Mária Házában (de erről később)! Erre az időszakra tehető a „Hétalvók” legendája is (lásd később)!
431-ben a III. Egyetemes Zsinat is e városban ült össze az efezusi Panhagia templomban, ami az első, Szűz Máriának szentelt templom a világon, jóval azelőtt, hogy a Zsinat kinyilvánította volna a „Theotokosz” Istenszülő dogmát.
A valaha dicső város elnéptelenedése, pusztulása több tényező együttes közrejátszásának tudható be.
Elsősorban a geológiai változások, az egykor kikötőváros mára már jó 10 km-re van az Égei tengertől. Másodsorban a háborús hatalomváltások okán, de jelentős mértékben az évszázadok alatti betörő rabló hordák garázdálkodása miatt.
Efezus ma, lényegében romváros és mint turisztikai központot, nem utolsó sorban a vallási turizmus tartja fenn. Sorozatom fő témája Meryem Ana – Szűz Mária Háza, 7 km-re van a régi Efezustól, és a 11 km-re lévő Selçuk közigazgatási területéhez tartozik!
Szűz Mária Házának török neve Meryem Ana, mely egyszerre jelenti „Mária Anya”, „Szűz Mária”, miként „Mária-szentély” kifejezéseket. Ez a hely Törökország Nyugat-anatóliai részén, a régi Efezustól délre, a Bülbül-Dagh (Fülemüle hegy) hegy-völgyeinek erdős részén található, melynek hírneve, jelentősége állandóan növekszik, annál is inkább, mert Szűz Mária háza nem csak a keresztények kegyhelye, hanem a muzulmánok számára is Szent hely!
Végső soron, Isten végidős tervének bizonyítékát láthatjuk csodáiban, abban is, hogy a törökországi Meryem Anában Szűz Mária efezusi Háza a keresztényeknek és hívő mohamedánoknak szent helye.
Az Efezusi Ház az a hely, ahol Szűz Mária egykor Szent János gondviselése alatt élt, és emlékeztet ez a hely Jézus szavára, amivel anyját a szeretett tanítvány gondviselésére bízta (Jn 19,26-27).
János apostol és Jézus anyja
Hogyan került Jézus Szentséges Anyja Efezusba?
Minderről a Szentírás nem sokat mond el, de egyes korakeresztény írók szűkszavú említést tettek róla. Valami rejtély és titok veszi körül a Szent Szűz - Jézus halála utáni - tartózkodási helyét. Ennek persze több indoka is lehetett,
- egyfelől Jézus Anyjának "konspiratív" rejtése a zsidók elől,
- másrészt a Szent Szűz végtelen alázatossága, melyet Montforti Grignon Szent Lajos így említ a Tökéletes Mária-tisztelet c. művében: „Szűz Mária nagyon rejtett életet élt. Azért nevezi Őt a Szentlélek és az Anyaszentegyház „elrejtett és titokzatos Anyának”. Mélységes alázatosságában az volt állandó és legforróbb vágya, hogy önmaga a teremtmények előtt rejtve maradjon, s csak egyedül Isten ismerje." (TMT 2)
- a harmadik szempont szerint, felmerült a kérdés, hogy Jézus Anyja egyáltalán miért Jánosnál van és miért nem Péternél, akit az Úr Egyházának fejévé tett? E kérdéssel Jánosnak is szembesülnie kellett, és ő egyetlen evangéliumi idézettel válaszolt: „Íme, a te anyád!” (Jn 19,27) „Jézus tudta, hogy már minden beteljesedett” (19,28) – írja János ezt követően. Márpedig Jézus kereszten elhangzott szavai, „végrendelet”. A „beteljesedésnek” tehát része volt, hogy Üdvözítőnk Anyját az Egyházra bízta, melyet ott és akkor „a szeretett tanítvány” jelenített meg. És „Ettől az órától fogva, házába fogadta Őt..." (Jn 19,27)
Tekintve, hogy János az evangéliumát az Efezusiaknak írta, sőt a többi írása is Kis-Ázsiában íródott, így a teológiai kutatás, amiként a misztika is erre a helyszínre alapoz. Ennélfogva a Szent Szűz lakhelyét is János mozgásterületének közelébe tehetjük. A „házába fogadta Őt..." (Jn 19,27) Az eredeti értelmezés szerint, a „dolgaiba", a „házába" fogadta Őt, mellyel valódi életközösség jött létre.
A történelem kevés problémája mozgósított annyi szerzőt, mint Szent János efezusi tartózkodásának kérdése! Ehhez még hozzájön, hogy abban a korban feljegyeztek egy másik „Ázsiai János” nevű szereplőt is, akiről szinte csak kósza feljegyzések vannak és bizony lehet ‒ sőt biztos ‒, hogy nem azonos Szent János evangélistával!
Az természetes és nagyon valószínű, hogy Mária és János kezdetben Jeruzsálemben tartózkodtak, de ahogy növekedett a keresztény közösség, annál vadabban reagáltak a zsidó hatóságok, mely keresztényüldözésbe torkollott! Ez 36-ban István diakónus megkövezésével kezdődött el! Amikor Agrippa király, a betlehemi gyermekek hóhérának unokája hatalomra került, hogy kedvébe járjon a zsidó Vallási Tanácsnak, kivégeztette János apostol bátyját, Jakabot és az apostoli közösség fejét Pétert pedig börtönbe vetette, dupla őrizettel!
Ettől kezdve nemcsak a krisztuskövetők, de az Apostolok is szétszóródtak Judeán és Szamárian túlra. Szent János is biztonságba akarta helyezni Jézus Anyját. Lényegében menekülniük kellett a zsidók elől, ezért János 
Efezusba vitte a közben ott már megépített kőházába.
Szent Irenaeus ( † 203?) és Szent Eusebius (265-340) is említést tesz arról, hogy János ebben az időben Ázsiába ment – ám az „Ázsia” kifejezés a római terminológia szerint akkoriban Efezust jelentette!
Két további említésre méltó tény is igazolni látszik a fenti feltételezést. Egyfelől az Evangéliumok hallgatnak Jánosról 37-49-ig! Másfelől magát Jánost nevezik „Ázsia apostolának”, mely nem vonatkozhat Pál apostolra, hiszen ő csupán néhány évet töltött a környéken. Nem meglepő tehát azt olvasnunk, hogy Pál és Szilas 50-ben, Frigián és Galacián (azaz Efezustól északra) csak átvonultak. Az apostol feljegyzéseiből következtetve a Szentlélek megtiltotta nekik, hogy Isten igéjét Ázsiában (Efezusban) hirdessék.
János apostol és Jézus anyja
A halvány utalások is források?
Talán nem véletlen, hogy az Efezusiaknak írt levél „szentek polgártársait” említ (Ef 2,19). Ugyanis Szent Pál minden valószínűség szerint meglátogatta az Isten Anyját, mert utána még tüzesebben terjesztette Isten Igéjét. A legtöbb szentírás-tudós egyetért abban, hogy Szent Lukács is Efezusban látogatta meg a Szent Szüzet, és ott kapta meg Tőle a gyermekkori narratívákat. Szent Jánosnak még életerős korában Efezusban kellett élnie, hiszen idősebben már nehezen tudta volna apostoli útjait a meredek hegy-völgyek között megtenni! Nem beszélve arról, hogy miként tudta volna megalapítani az általa annyira szeretett közösségét, az „apokaliptikus egyházat"? Ráadásul gyakran látogatta őket, akiktől meg is kapta az „Ázsia Apostola” címet, mely olyannyira kitüntető cím, hogy legfeljebb egy egyházalapítót illet meg!
Szent Krizosztomus ↓ is említést tesz arról, hogy János hosszas időt töltött
„Ázsia vidékén” és ott egy közösséget alapított.
Márpedig ha az egyházi krónikásoknak hitelt adunk, akkor arra juthatunk, hogy a Szűzanya és Szent János 42-ben költözhetett Efezusba, jóllehet kétségkívül csekély az írásos forrás arra, hogy Mária „dokumentáltan” ott tartózkodott. Ez azért történhetett meg, mert az Egyház alapításának időszakában a krónikások csak azokat említik érdemben, akik apostolok, vagy különleges hatalommal bírók voltak a fiatal egyházban. Ezzel szemben Szűz Mária teljes visszavonultságban élt, hogy a fiatal egyházat és Szent Fiát nehogy háttérbe szorítsa (Ld.: Montforti Grignon Szent Lajos Tökéletes Mária-tisztelet 1-2-3!)
Az tény, hogy Jézus Anyját egyfelől alig említik, másfelől alig akad forrás arra vonatkozóan, hogy Mária egyáltalán járt volna Efezusban. Ez nem jelenti a tények meg nem történtét! Példaként említem, hogy az Apostolok Cselekedetei sem tesz említést Szent Péter 
Antiochia-i és római tartózkodásáról, ezek mégis megcáfolhatatlan
tények!
Végtére is a II. és III. századból maradt fenn több áttételes hivatkozás és halvány utalás a Szent Szűz efezusi tartózkodásáról! Megemlíthetjük
Szent Ireneuszt, Polykárpot, Hyppolituszt, Eusébiuszt, Alexandriai Szent Kelement és Origenészt. Példának okáért Szent Ireneusz 203-ban halt meg, és személyesen ismerte még Szent Polykárpot, aki Szent János apostol tanítványa volt. Tehát ennél fogva biztos forrásból értesülhetett arról, hogy János 
az evangéliumát Efezusban írta.
Figyelemre méltó még Polycrates –
Efezus akkori püspökének ‒ 2. levele, melyet Viktor pápához (185-199), melyben megemlíti Szent János efezusi sírját.
Hasonlóképp tanúságot tettek János apostol és Szűz Mária efezusi tartózkodásáról Tertullianus (kb. 150-230), Hippolytus Portuensis (kb. 160-235), Polycrates, Efézus püspök Szent Péter pápa (189-199), Szent Irenaeus (+kb. 203), Alexandria Szent Kelemen (+kb. 215), Origenész (kb. 185-253), és Szent Eusebius (kb. 265-339). Ők mindnyájan úgy tartják, hogy Jézus Anyja Efezusban szenderült el!
Meg kell említeni még Epiphánuszt (310-403), aki 52 évig élt Judeában és Jeruzsálemben. Ő azt írja, hogy „biztos forrásból tudni Jánosról, hogy Ázsiába utazott, de azt senki nem állítja, hogy az Úr kedvenc tanítványát – mint útitárs –
elkísérte volna Mária is".
De “Panarium" c. művében Szűz Mária hollétéről, közvetve azért említést tett! A szerzetesek vitáiról írva, ahol az egyik fél Szent János, és a Szűzanya visszavonultságát említi, mint a szerzetesi élet ideális képét!
(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)
Homályos utalások és valóságos tények
De bármennyire is hallgattak a nagy egyházi szerzők, valamiképp mégis adtak közvetett bizonyságot a Szent Szűz hollétéről! 
Példaként hozható fel Szent Jeromos (347-419) a legnagyobb történelem tudós, aki Jeruzsálemben élt, helyzetleírásaiban nem említette Mária jeruzsálemi sírját. Holott, oly nagy precízséggel leírta a Getszemánét, azt a helyet, ahol Jézus vérrel verítékezett, és melynek emlékére templomot emeltek, de említést sem tett Szűz Mária sírjáról, pedig ezt aligha mulasztotta volna el megemlíteni, ha lett volna!
Ennek ellenére a későbbi hagyomány határozottan állítja, hogy Jézus Anyja nem Efezusban halt meg (szenderült el), hanem Jeruzsálemben, és ennek helyén később valóban templom épült 560-ban (!). Ugyanakkor "azt, hogy Szűz Mária testének földi maradványai hol nyugszanak: egyetlen ázsiai egyház hagyományai sem említik. Viszont, hogy onnét távozott el a földről, annak hagyománya Efezusban volt legerősebb," (Ijjas Antal: Húsz évszázad viharában 54.o.)
A 4. századból három apokrif irat, a „B. Inatii missa S. Ioanni”, Areopagita Dénes levele Titus püspökhöz (363) és a „Ioannis liber de Dormitione Virginis”, Mária utolsó éveit és sírját Jeruzsálembe helyezik. Az 5. század óta a zarándokok úgy tudják, hogy Mária sírja a Getszemáni-kertben van. Az pedig, hogy Mária Efezusban halt volna meg, egyedül egy 431-ben íródott levél említi, amelyet a zsinati atyák a konstantinápolyi papságnak írtak, miszerint ez az esemény Efezusban történt: „ahol János a teológus és az Istenanya, a Szentséges Szűz, a Szent atyáktól elváltak.”
Egy még korábbi szerző, Lenchius Kr. u. 160-170 körül írt „János cselekedetei Prochorus szerint” című művében azt állította, hogy János csak Mária halála után költözött Efezusba. Ezzel viszont ellene mond annak, hogy miért emeltek volna egy hatalmas – és a világon első – Máriának szentelt templomot éppen Efezusban, ha nem ott halt volna meg?
Emmerich Anna Katalin azt állította, hogy Mária már 44-ben vagy 47-ben – vagyis „tizennégy évvel és két hónappal Krisztus mennybemenetele után” – Efezusban halt meg. Részletesen leírta a ház helyzetét, amelyben kilenc éven át János felügyelete alatt élt.
Ebben az összefüggésben nem tekinthetünk el attól a ténytől, hogy a 431-ben a III. Egyetemes Zsinat, egy már akkor Máriának szentelt templomban ülésezett, ami az Istenanya nagy tiszteletére vall Efezusban – nem másutt ‒ már a zsinat előtt is! Tehát itt – az egyetlen Mária-templomban – hirdették ki Mária Istenanyaságát dogmaként! (vö. DH 252)
És azt is tényként kell elfogadnunk, hogy az Egyház az első évszázadaiban csak olyan helyen emelt templomot, ahol egy Szent vagy vértanú meghalt. Ez is egy érv arra, hogy Isten szentséges Anyja az utolsó földi napjait Efezusban élte!
(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)
(Alul: az efezusi Mária templom romja, ahol a zsinat volt 431-ben)
Az elszenderülés helye
Hol volt Mária Háza és hol volt elszenderülésének helye?
Tours-i Szent Gergely (538-594) műveiben, sorra keveredik a történelem és a legenda! Ő viszont nem kevesebbet írt, minthogy az „Efezus közelében lévő hegycsúcson megmaradt négy, tető nélküli fal. János lakott e falak közt”. (Liber miracolorum 1,30) – Márpedig logikus következtetés, hogyha az Úr Jánosra bízta Szent Anyját, akkor ahol János lakott, ott kellett lennie Máriának is! Elképzelhetetlen, hogy János Efezusban lakjon úgy, hogy a rábízott Istenanya pedig Jeruzsálemben legyen, kitéve őt a bosszúálló zsidóknak. Különösen abszurd ez akkor, ha az Őt ismerők elmenekültek vagy elüldözték őket (Bűnbánó Magdolnát, Lázárt, az Apostolokat stb.) – ja, hogy ezek magukkal vihették Jézus Anyját is – nos, ez logikusnak látszó feltételezés! Ez esetben viszont, hogyan lett volna Jézus Anyja Jeruzsálemben? Később erre is választ adok!
A helyi keresztény néphagyomány szerint, először a Szent Szűz egy barlangban húzta meg magát Efezus nyugati részén, Budrun hegyén északra. Ott rejtőzködött a Szűzanya a pogányok üldözése miatt. Ezt a barlangot Ghizli Panagíának, a »Legszentebb rejtekének« nevezték. Emléknapját húsvét után pénteken ünnepelték. Innen költözött be a közben elkészült Házba!
Mindenesetre a Meryem Ana-tól 17 km-re lévő Kirkinjé-ben réges-régi néphagyomány, hogy fenn a Fülemüle hegyen (Bülbül Dagh) van Mária Háza, melynek helyét ismerték is. Szmirnától 80-, Selcsuktól 11-, Ó-Efezustól 7 km-re a Bülbül Dagh (Fülemüle-hegy) tetején, a tengerszint felett 380 méterre található az a kőház, melyben Jézus Anyja és Szent János apostol lakott. A kirkindzsei parasztok – vallási hovatartozástól függetlenül – minden évben Mária Mennybevételének napján oda zarándokoltak. A hagyomány az volt, hogy „abból a házból szállt fel az égbe Jézus Anyja, Mária"!
A helyi lakosok, akik az első efezusi keresztények leszármazottai, az évszázados üldözések során felvették a török nyelvet és az ortodox vallást, de megtartották atyáik hagyományait. Ez a szokásuk annál is inkább meglepő, mert az ortodox egyház a középkortól fogva következetesen azt állítja, hogy Mária Jeruzsálemben halt meg!
(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)
Nincs olyan titok, ami így vagy úgy, ki ne tudódna! (lásd Lk 12,2)
Isten kegyelme több misztikussal sok kedves dolgot közölt a Szent Szűz életének ebből az időszakából is. E magánkinyilatkoztatások között, az aprólékos dolgokra is kiterjedő gazdagságukkal, előkelő helyet 
foglalnak el Boldog Emmerich Anna Katalin látomásai!
Ha ezeket nem is fogadhatjuk az isteni kinyilatkoztatásnak járó hittel, de információként (hiszen ennek alapján találták meg Mária Házát), vagy lelki olvasmányként elősegíthetik elmélkedéseinket! A kedves jelenetek, melyek e látomásokban szemünk elé tárulnak, a drága szavak, melyeket az Úr és környezetének kijelentéseiről olvashatunk, benső-, áhítatos közelségbe hozhatják a mi lelkünket is e fölséges személyekkel, eseményekkel.
Katalin, 1774. szeptember 8-án a Coesfeld melletti Flamschenben született. Mélyen hívő szülei szegények voltak, egy gazdag paraszt napszámosaiként, egy csűrben laktak, melyben az egyetlen szobát gyakran elárasztotta a füst, mert a tűzhely fölött nem volt kémény. A teret deszkafal választotta ketté: egyik oldalon éltek a szülők, Katalin és nyolc testvére, a másik oldalon a jószágok. Katalin már kisgyermekként a sarokba akasztott egy Mária-képet, oltárként egy tuskót állított eléje.
Míg szülei aludtak, ő órákon át imádkozott pirkadatig, többnyire a szabad ég alatt. Hitte, hogy közben az őrangyala tanítja. Hogy könnyebb legyen felébrednie, deszkát tett az ágyába és követ a fej párnája alá. Imádsága intenzitásának növelésére télen a hóba, nyáron csípős csalánba térdelt. Alig kondult meg a harang, sietett a szentmisére.
1802-ben Dülmenben, felvették az Ágostonrendi kolostorba, ám 1811-ben a „felvilágosodás” forgatagában feloszlatták a rendjét.
Egy özvegyasszonyhoz költözött, ahol 1812 karácsonyát követően, elnyerte az Üdvözítő Szent sebeit, és egész életében a legnagyobb türelemmel vállalt részt Jézus Krisztus kínszenvedésében, (melyről megrendítő könyvben számolt be). Az esetenként „helyszíniben közvetített” látomásokat olvasva, olykor szembetűnő lehet a pillanatnyi „jelenidő” használata.
Nemsokára orvosi és egyházi vizsgálatok „tárgya” lett. Szenvedéseinek jutalmául abban a kitüntető kegyelemben részesült, hogy kiszakadva teste kötelékéből, mintegy „időutazóként” lélekben áthelyeződött az Úr Jézus és a Szent Szűz földi életének idejébe. Szem- és fültanúként szemlélhette
életüket a születéstől egészen a halálig. Látomásait lelkivezetőinek
parancsára tollba mondta, köztük a nagy megtérőnek, a neves katolikus költőnek és írónak, Clemens von Brentanónak (1778-1842), Herder és Goethe barátjának.
(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!)
A titok feltárul 2.
Boldog Emmerich Katalin látomásai
Katalin egyéb más látomásai során is döbbenetesen pontos helyszínleírásokat adott, melyek nyomán a kutatóknak több elfelejtett bibliai helyet sikerült beazonosítani. A régészet különösen sokat merített tőle, mintegy igazolva Katalin látomásainak valódiságát!
Emmerich Anna Katalin 1824. február 9-én, a magára vállalt szenvedésektől teljesen legyengülten, az Úr nevével ajkán halt meg. II. János Pál pápa 2004. október 3-án IV. Károllyal - az utolsó magyar királlyal -, egy napon emelte a boldogok sorába.
Boldog Emmerich Katalin leírása szerint: „Ha az ember Jeruzsálem (értsd: dél) felől jön, Mária lakhelye mintegy három és fél órányira volt Efezustól az egyik hegyen baloldalt. Ez a hegy erősen lejt Efezus felé, amelyet az ember délkelet felől jövet úgy lát, mintha szorosan előtte feküdne, amely azonban egészen körbe vonul, ha tovább megyünk. ‒ Efezustól délre, ahol nagy fasorok vannak, s a fák alatt sárga gyümölcsök a földön, keskeny ösvény vezet egy vadon benőtt hegyre, s a hegy oldalában dombos, ugyancsak benőtt vidék található, ott telepedett le.
Ez nagyon magányos vidék volt, sok termékeny, kedves dombbal és tiszta homokkő sziklabarlanggal. A környék vadregényes volt, de nem sivár. Számtalan elszórt, alul széles, sima törzsű, árnyékot adó fa nőtt ott.
Amikor János idehozta a Szent Szüzet, akinek a házát előzőleg felépíttette, már több keresztény család és Szent asszony lakott ezen a vidéken, részben föld- és sziklabarlangokban, amelyeket könnyű famunkával lakásokká alakítottak, részben pedig törékeny sátorszerű kunyhókban. ‒ Ők már a heves üldözések előtt ideköltöztek. Mivel a barlangokat és a helyszínt úgy használták menedékül, ahogyan a természet nyújtotta, lakásaik remetelakszerűek voltak, többnyire negyedórányira egymástól, s ez az egész telep itt a környéken hasonlított amolyan szétszóródott parasztgazdasághoz. ‒ Egyedül Mária háza volt kőből. ‒ E ház mögött kis út vezetett föl a sziklás hegyre egészen a csúcsáig, ahonnan a dombok s fák fölött Efezusra és a sokszigetű tengerre lehetett látni. A hely közelebb fekszik a tengerhez, mint Efezushoz, csak néhány órányira van a tengertől. A vidék magányos és nem látogatott”.
(folyt.)
Amikor a megismerésnek eljött az ideje
Az első lépést a mai szentélyhez Julien Gouyet (†1899) francia pap tette meg azzal, hogy nem csupán legyintett egyet egy stigmatizált nővér írására, hanem utána is nézett! Francia fordításban olvasta Emmerich Katalin „Szűz Mária élete'' c. könyvét. Az elbeszélésben Szűz Mária utolsó éveinek pontos és részletes leírása szerepel. Egyúttal elmondja a legapróbb részletekig azt a helyet és az utat, ahogyan el lehet jutni a házhoz, melyben Szűz Mária lakott. Hogy a könyv adatainak helyességét ellenőrizze, Julien Gouyet 1881-ben útra kelt Egyiptomon, Palesztinán keresztül és Anatóliába ment.
Gouyet atya semmi kockázatot nem vállalt. Először is bejelentkezett Msgr. Andrea Policarpo Timoni (†1904) szmirnai (Izmir) római katolikus érseknél, és helyismerettel rendelkező vezetőt kért tőle, az egyébként nem túl jó közbiztonságú útra. Ennek társaságában indult útnak. Az atya egy feliratot készített görögül a hátizsákjára: „Kérem legyenek tekintettel egy szegény, pénztelen utazóra!"
Végül október 18-án Efezustól délre a nehezen járható hegyen fedezte fel egy kápolna-szerű ház romjait és a nála lévő Emmerich leírás alapján beazonosította, hogy minden valószínűség szerint ez Szűz Mária egykori lakása. Amikor jelentette a szmirnai érseknek és a római elöljáróinak, senki nem tulajdonított nagyobb jelentőséget a felfedezésnek.
Elmúlt egy évtized és az izmiri francia kórházban a „Vincés Nővérek” főnöknője Maria de Mandat Grancey (1837-1915) is olvasta Brentano írását, sőt a nővéreknek is rendszeres felolvasást tartott, különösen a Mária Háza és környezetének leírásáról. A főnöknő szólt az intézet lelkivezetőjének, a lazarista P. Henry Jungnak: „Efezus egyáltalán nincs messze, érdemes lenne egyszer elmenni oda!” Jung atya jónak találta az ötletet, és engedélyt kért elöljárójától, Eugene Poulintől az expedícióra. Poulin abbé előbb elolvasta a könyvet, ám az olvasottakat bárkivel meg akarta beszélni, mindenki képtelenségnek tartotta. Ez késztette végül őt magát is arra, hogy utána nézessen a dolognak, így engedélyt adott, hogy a természettudós P. Henry Jung vezetésével egy kis expedíció induljon. Jung 1891. július 27-én egy rendtársával és két laikus kísérővel útra is kelt, kezükben Emmerich Katalin leírásával.
(folyt.) (Forrásokat lásd az első részben!) (Korabeli fotó)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.